A következő címkéjű bejegyzések mutatása: cserhát. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: cserhát. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. november 10., szombat

OKT Szendehelytől Romhányig

Amíg Diáék a Gömöri-karsztvidéken rótták a kilométereket, mi sem voltunk tétlenek. Dóri, Gábor (alias DóriApuka, nem rég írt már nekünk) és én a Szendehely-Katalinpuszta és Romhány közti kékszakasznak indultunk neki. Még 7 óra előtt találkoztunk a katalinpusztai kocsmában, ahol begyűjtöttük első aznapi pecsétünket. Nagy lendülettel indultunk a betonúton felfelé, az emelkedőnek, s alig vártuk, hogy a kék jelzés az erdőbe vezessen, hogy végre a természetbe vethessük magunkat. De a kék csak nem akart az erdőbe menni, csak néhányszáz méter megtétele után vettük észre, hogy bizony, rossz irányba indultunk. :) Tettünk hát egy tiszteletkört a faluban, majd a kocsma túloldalán megleltük a Naszály felé vezető kéket. Hirtelen emelkedett az ösvény, meredeken hatoltunk felfelé az erdőben, jó volt bemelegítésnek. Itt még picit hűvös volt, a levegő pedig nagyon párás, de a felhőtlen ég azt sugallta, a nap folyamán jó idő várható. Hamarosan lekívánkoztak ruházatunk külső rétegei, fokozatosan megváltunk a kabátoktól, polároktól. Az erdőben nem járt senki, csak a madarak, a talajon pedig sokfelé gombák bújtak elő az előző napok esői nyomán - idilli volt. Aztán egyszer csak valami számunkra egészen furcsával találkoztunk. Íme:




Pontosan! QR kódok! Az erdő közepén!! Két helyen is!!! Hogy mit keresnek itt, akkor még nem tudtuk, azóta utánanéztem, ezt találtam. Vigyázzatok, szubjektív hangvételű, provokatív fejezet következik! A Naszályon vezető Kincskereső Tanösvényen tehát a készítők bizonyos információkat, rövid kérdéseket és GPS koordinátákat QR-kódok formájában helyeztek el. A belinkelt cikkben ez olvasható: "Dobó István kiemelte: „Manapság a hétköznapok része a GPS és a kamerás mobiltelefon, valamint a QR-kód. Az erdőjárók sem mehetnek el a fejlesztések mellett és fontos, hogy alkalmazzuk ezeket, különösen, ha így az új generáció érdeklődését is felkelthetjük a természet iránt." Az első mondattal még egyet is értek, nem így a másodikkal. Mi az, hogy "az erdőjárók sem mehetnek el a fejlesztések mellett"??? Miért, mi lesz, ha egy erdőjárónak nem lesz okostelefonja vagy GPS-e?! Manapság kikerülni alig lehet ezeket a kütyüket, "hagyományos" (nem "okos") mobiltelefont vásárolni pedig már-már kuriózumnak számít (bevallom, nekem sem sikerült), mert szinte nincs is más. Elterjedtségük ellenére bőven el tudom képzelni az életet okostelefon és GPS nélkül, nem értem, miért gond az, ha valaki nem "trendi" ebből a szempontból. A hétköznapokban annyi irányból ömlenek felénk az említett technikai vívmányok reklámjai és alkalmazásai, hogy semmi szükség a további népszerűsítésükre (legalább is a felhasználók szempontjából). Ezzel nem azt akarom mondani, hogy nem hasznos eszközök ezek, mert okosan használva valóban azok. De úgy gondolom, az életnek nem minden területén hasznosak, és bizonyos, alapvetőbb tudás megszerzésével lesznek csak azok. Azt pedig kimondottan károsnak tartom, hogy a gyerekekben a tanösvény tulajdonképpen az említett kütyükre való ráutaltságot erősíti, sőt, kirekeszti azokat, akiknek nincs (!!!). Nyilván a készítők fejében az járhatott, hogy ma már mindenkinek van okostelefonja és GPS-e, minden gyerek tudja is használni, hát akkor használják őket értelmesen, hátha éppen ezen keresztül fogják megszeretni a természetet. De ennyire technokrata lenne már a társadalmunk, hogy egy fát az okostelefonon kell bemutatni a gyereknek ahhoz, hogy felfogja és érdekesnek találja? Rémisztő! Egy tanösvénynek inkább az egyszerű, természetes valóság élményét kellene átadni a gyerekeknek (és nem csak az információt, amit a QR-kód tartalmazhat betűről betűre!), hogy hogyan "működik" a természet, mik a természettel való harmonikus együttélés feltételei, hogyan lehet olvasni a természet jeleit saját érzékszervekkel. Arról már nem is beszélek, hogy azt sem árt megtapasztalni, milyen az élet térerő, elektromosság, műholdak nélkül... mert van olyan is, még ha ezt nem is ömlesztik ránk annyira, mint az okostelefont. Végül nem kis fokú ízléstelenségnek tartom ezeknek a fekete-fehér, randomizált sakktábláknak a kipecsételgetését egy erdőben; nem illik a kontextusba, csúnya. A vonalkód-leolvasó nem az erdőbe való, kész.
Ezen kicsit elmerengtünk, majd mentünk tovább. Az erdő tele volt gombával, nem győztünk csodálkozni. Nem lehet ez véletlen: az erdőben láthatóan sok korhadó, kidőlt fát ("holtfát") hagytak, amely kiváló tápanyagforrás sok gomba számára; a kedvező időjárás pedig adott volt.

Őzláb



Petrezselyemgomba
Az északi oldaláról tettük meg a Naszályra vezető út legmeredekebb részét. Kicsit sáros, kicsit sziklás, az avar miatt is csúszós volt az út, oda kellett figyelni. A csúcs alatti fennsíkon keveset időztünk a Naszályi-víznyelőbarlangnál. Itt már sütött a nap, de csak néhányat fotóztunk, mert tartottuk a tempót.


Naszályi-víznyelőbarlang

Ismét egy meredek emelkedő következett, de a végén már ott várt minket a csúcson lévő betontorony. Esztétikumának hosszas méltatása lehetetlen volna, meg sem próbálom. :) Csúcson élénk szél fogadott, így kicsit tovább mentünk és egy napos tisztáson tartottunk evős-ivós-fotózós pihenőt.


Napvirág
Lefelé megnéztük a Násznép-barlangot, külön odafigyelve a páfrányokra. A barlang közelében széttépett macskabagoly nyomait találtuk, hosszasan töprengtünk, ki végezhetett vele. A tollak még melegek és láthatóan egészségesek voltak, ami idegenkezűséget feltételez.

Macskabagoly volt
Násznép-barlang
Pikkelypáfrány
A Cserhát, félig még ködben
... és kicsit később
Egy darabig a gerincen haladtunk, ahonnan szép kilátás nyílt a Cserhátra. Ezután előbb meredek lejtő, majd egyre inkább szintben haladó út visz az erdőben Ősagárdra, második pecsételőhelyünkre. A falu szélén belevaló kakas fogadott minket: a baromfiudvarból felugrott a kerítésre, onnan kukorékolt ránk, megmutatta, ki az úr a háznál. :)

Kemény csávó

Ősagárd
A kocsmában pecsét, kis pihenés, szendvics, csoki, üdítő, és folytattuk. Úgy tűnt, tartjuk a kéktúra-füzetben a szakasz megtételéhez írt időt, ezért önbizalmunktól egy elágazásnál el is vétettük a kéket, de hamar korrigáltunk.




Ősagárdról kiérve szántóföldek mentén haladtunk sokáig, majd beértünk egy fiatal akácosba. Durva tájhasználat nyomait lehetett látni mindenhol, de az utak mentén a határok és az út jelölésére meghagyott öreg fák (tölgyek, cseresznyék, vadkörték) azt sejttették, az az út már elég régóta út, talán gyümölcsösök, szőlők mellett haladt még 150 éve.

Öreg cseresznye
Gomba a fa tövéről
Keresztes pók
Öreg vadkörte koronája
Őszi kikerics
Tölgy hagyásfa
Kiértünk egy tisztásra, ahonnan a környéket jobban szemügyre vehettük. Az őszi lombok színeiben innen lehetett igazán gyönyörködni, engem főleg a juharok sárga tömege nyűgözött le. Egy nagy kanyar után értünk be Felsőpetényre, ahol rövid időre megint kocsma-üzemmódba kapcsoltunk (módjával, persze). Itt a füzet szerint figyelni kellett, nehogy véletlenül a régi kéken folytassuk az utat Alsópetény felé, de a friss kék példásan fel volt festve, esélyünk sem igen volt eltévedni.

Mezei juhar


Alsópetény felé szintén nagyon mesterséges tájban haladtunk, mezőgazdasági területek, telepített fenyvesek és akácosok közt. A falu előtt egy nagy legelőt találtunk házi bivallyal, rackajuhval, bionak tűnő gazdasággal - tetszett! A faluban elméláztunk néhány házon, majd hamar bevettük magunkat a kocsmába, ahol pecsét a várt ránk. Onnan kiérve egy út menti hirdetőtáblán találtunk még egy pecsétet, szóval aki meg akarja úszni a kocsmát, annak van alternatíva, de nem éri meg. :)

Zsidócseresznye
Házi bivaly
Rackajuh
Istálló
Az egyik falusi háznál pedig Dóri kiszúrta a nap giccsét, íme.

Madarász kertitörpe
Alsópetény és Romhány között a Cserhát egy kisebb tömbjét kell áthágni, ennek megfelelően újra emelkedtünk. Szerencsére itt azért természetesebb a táj az előbbi akácosoknál, gyertyános-tölgyesek, bükkösök között haladt az út, még ha néha erdőirtás is vegyül közé. A közelben van egy szelídgesztenyés is, sajnos a kék nem érinti, pedig lett volna kedvünk némi szürethez.

Fel is út, le is út
Romhány felé
Romhány határába már szép, meleg, esti fények közt értünk. A faluban letettük magunkat a kocsmában, pecsételtünk, ünnepeltük a 32 km-t, amit a tervek szerinti tempóban teljesítettünk.

2012. október 14., vasárnap

Hazai vizeken, a Cserháti kék!

Édesapám írása :) (mondá Dóri)


Végre vasárnap és lehetőség arra, hogy kiürítsem a tudatomban felgyűlt hétközi salakot, egy sétával a természetben.
Régen terveztem már, hogy a nevezetes kék jelzésen, hazasétálok Hollókőről Magyarnándorba, az én kis választott hazámba. Most meg is tettem!
Egyéb fontos teendőim miatt, vagyis olyanok mint alvás, lustálkodás, reggeli és a többi vasárnappal összefüggésbe hozható dolgom, csak a délelőtti indulás volt elképzelhető.
Dóra lányom szívesen segített és elfuvarozott a rajthelyre, hogy megkezdhessem a magam kis sétáját.

Ófalu 

Szépen keresztül az Ófalun, bár kissé sietősen, hiszen jól ismerem, sokat jártam már erre. Mégis megálldogálok szétnézni, mindig megérint a szépsége ennek a Cserhátban megbújó, aggastyánnak számító településnek. Készítettem is pár fotót a szokás kedvéért, na meg azért is, mert szóban nehéz lenne elmondani mindazt, amit itt lát az ember fia. 
Egy klasszikusnak számító kép az öreg templom.
Fotóim minősége, hagy némi kívánni valót maga után, kérlek, nézd el nekem ezt a hiányosságot.




A kék jel felvisz a várhoz is, én most megkerültem és a vár alatti kéken mentem, onnan néztem vissza a fölém magasodó várra, amit szépen restauráltak és látogathatóvá tették némi belépődíj fejében. Itt megemlíteném, hogy mivel igen sok a látnivaló és az itt élők is igen kedves emberek, igen csak könnyű leragadni. Úgy tudsz itt fél napot is eltölteni, hogy nem veszed észre az idő múlását és mire észbe kapsz, lőttek az aznapi betervezett távnak.


Az utolsó házikó, ő int búcsút nekem, miközben bal kéz felől a vár néz le rám 
Innen nekivágok a rengetegnek és Dobogó-tetőnek veszem az irány. Már egy év is eltelt azóta, hogy erre jártam és akkor is lefelé, most megtaposhatom felfelé az egyik nagy kedvencemet.
Kilépve az erdőből, szép kilátás nyílik a Cserháti-dombságra! 
Kellemes ereszkedés után, nekivágok a szemközti kaptatónak.



Jó tempóban, kimondottan kellemes túrázós időben, nagy lendülettel faltam a kilométereket és fokozatosan kezdtem elfelejteni a hét összes kínját. Elégedetten álltam meg egy nagy csertölgy tönkje mellett és begyűjtöttem, amit kínált az épp arra járónak, most épp nekem.

Laskagomba otthonra 

Miután sikerült megoldani az elhelyezését a hátizsákban, nagyon elégedetten és büszkén lépkedtem tovább az utamon, mígnem elértem Dobogó-tető alá és megkezdtem lefelé vezető utamat.
Nógrádsipek felé haladva, gondolom a csendnek köszönhetően, (mármint nem csaptam zajt az erdőben) megmutatta magát az erdő népe! Őzek, szarvasbika, tehenek, megint őzek, mintha csak egy vadasparkban lennék.

Lassan közeledett a település, először egy meggy vagy cseresznyefa az erdőben, majd még egy és hulladék halmocskák szétmálló zsákokból. Igen, megérkeztünk, gyorsan legyünk túl az aszfaltcsíkon, minél előbb vissza az erdőbe.

Nógrádsipeken a pecsét megszerzéséhez némi kitérőt kellett tennem. A település szép, tiszta, rendezett utcákkal, öreg parasztházakkal kellemes élményt nyújtott. Beérve, templománál jobbra kell fordulnunk, letérve a kék jelzésről és kb. 0,5 km-t aszfaltom megtenni a másik irányban a Korona presszóig. Én először a kéken haladtam, a település másik végén egy fiatalember segített és mondta el a tutit, hogy az ellenkező irányban kell visszamennem felvenni a pecsétet.
A település szép tiszta rendezett utcákkal, öreg parasztházakkal kellemes élményt nyújtott a plusz kitérőhöz, ami majd egy kilométer.





Minek után a helyi focisták is segítettek meglelnem a presszót és meglett a pecsétem, visszavettem az irányt a természetbe.

Cserhátsurány a mai utam végállomása, ami gyorsan közeledik. Ma kimondottan jól megy a séta, fogynak a kilométerek és újabb gombákkal ajándékoz meg az erdő. Ezek inkább szépek számomra, mint ismertek, ezért készítek egy pár fotót, mit is láttam.



Lassan közeledem, balra tőlem párlépésre már itt a Hegyes!

A Hegyes 
Természetesen felkapaszkodtam és megnéztem közelről is ezt a képződményt. Háromszázkilencvenkilenc méterre magasodik és pár lépés a kéktől ez a kis csúcs.
Lassan elhagytam. Kisvártatva már hallani lehetett a falut, ami csak közeledett és mintha a lábamhoz simulna, csak jött felém.
Még sóvárgón visszanéztem!


Cserhátsurány felett 
Hát ez igazán jó volt, feltöltődtem és felvértezve állok a következő hetek elé!
Jó muri volt, férfi munka! :)

Üdvözlettel: Vaskor Gábor