Márciusi emléktúra 24km

Az idei március 15-ét szerettem volna méltóképpen megünnepelni és nem valami kétes értékű szónoklatot hallgatni. Mivel a konkrét napra kiírt túrák helyszínére nem tudtam volna időre eljutni így a másnapi Márciusi Emléktúrára esett választásom, amely ismét a Pilisben volt. (Legalábbis a 24 km-es táv teljesen)

Az előző beszámolók egyikében a Normafára kiírt menet nem igazán nyerte el a tetszéseteket. Ez a túra azonban csak dícséretet érdemel. Remek szervezés, lelkes és nagyon csinos pontőrök, kiváló idő és gondos ellátás. Itt is viszonylag sok volt az induló, azonban szinte sehol sem keletkeztek torlódások. Sőt! Volt, hogy elég sokáig egyedül teljesítettem szakaszokat.

A rajt a Csillaghegy HÉV megállónál volt. Ekkor bizony még fújkáltam a kezeimet, de tudtam, hogy mihelyst megindulunk felfelé már melegem lesz. Így is történt. Az idő csodaszép volt.

A menet folyamán kiemelkedően szép pont volt a Róka-hegy, a Kevélyek, a Holdvilág-árok, a Lajos-forrás és a Kő-hegy. Végig jól követhető jelzéseken kellett menni. Ezekről csak néhány szó:

Róka-hegy: a város oldalában szép kilátással rendelkező hegyoldal sokfajta erdővel rendelkezett. Ahhoz hasonlítanám, mint amikor a festő nem terv alapján fest, hanem a vászonra odadobálja a különböző színű pacákat. A kis fenyvesek jól mutattak véleményem szerint.

Kevélyek: véleményem szerint a feljutást a könnyebbik oldalról közelítettük meg, legalábbis a 3 héttel ezelőttiekhez képest. A vége ugyan meredek lett, de a kilátás teljesen feledtette a küzdelmet. Gyakorlatilag egy félköríves panoráma tárult a szemünk elé és mindenki kedélyes állapotban beszélgetett. A kibúvó sziklákon való haladás még párszor fejedelmi látványban részesített minket.

A vén zászlótartó

Holdvilág-árok: ez a szurdokvölgy igen vadregényes táj. Rendkívüli meredekséggel lehet a lépcsőkön felkapaszkodni és egy kicsit becsapós, mert igen nehezen jön a teteje és az ember elkészülhet az erejével.

Lajos-forrás: ez egy nagyon szépen kiépített forrás, ahová szinte beesik az ember a nagy kaptató utáni lejtőnek köszönhetően . A vízkibúvás közel van a talajszinthez és egy kis tavacskát táplál, amely egy viszonylag magasabb kőfallal van körülkerítve. Mivel egy utca végén fekszik (hogy pontosan melyik utca nem tudom) kedvelt kirándulóhely és sokan az ott lakók közül is kannástól viszik a vizet.

Kő-hegy: itt a leírás szerint egy menedékház van, amit úgy képzeltem el, hogy kis egy szintes egy szobás ház, ami egy kicsit fel van díszítve és fő funkciója az időjárás elleni védelem. Eléggé tévedtem: többfunkciós igazi kis üdülőközpont, körülötte piknikező helyek és csodaszép a kilátás. A háztól nem messze van a Petőfi-pihenő, ami természetesen koszorúkkal volt feldíszítve.

A zászlóval a Petőfi-pihenőnél

Pomázon jól laktam csalamádés és hagymás zsíroskenyérrel. A szervezőcsapat nagyon lelkes és ügyes, ha ők szerveznek arra érdemes bárkinek elmenni.

Nagyon kellemes élményekkel és érzésekkel értem haza.

Sziklai madarászás Budaörsön

A vizsgaidőszak legmélyebb bugyrait megjárva Dóri (sárgával kiegészít) fejéből pattant ki az ötlet, hogy utolsó vizsgája után csapjunk egy hatalmas madarászós túrázást, valahol messze, a város zajától távol. Hogy mennyire vártam én ezt...ez éltetett, mint éhezőt a kenyérmorzsa :D Nekiláttunk az ötletelésnek a célpontot illetően, és a bőség zavarában oda jutottunk, hogy két és fél napba tudtuk belegyömöszölni a programot. Becsületünkre szóljon, hogy meg is valósítottuk, annak ellenére, hogy ezekre a napokra a hazai időjárás előrejelzések farkasordító hideget, hóvihart, kaotikus közlekedést, balesetveszélyt jeleztek - mi azonban élvezettel dacoltunk a valójában nem is olyan szörnyű viszontagságokkal.
A viszontagságokat semmire sem cserélném, néha kell a szenvedés.

A budaörsi Odvas-hegy és a Kő-hegy volt az első célpontunk, a keresett fajok pedig a hajnalmadár és a havasi szürkebegy. Ez csak egy gyors, délutáni séta volt tulajdonképpen. Budapestről érkeztünk a BKV buszjárattal, és az Odvas-hegyet "támadtuk" meg először a nyugati szomszédságában lévő dombokon keresztül, a P+ jelzés felől. Meredek sziklás hegyoldalon kapaszkodunk fel, hogy a gerincen haladjunk végig, s közben vártuk, hogy valahol a keresett madárkák kilibbenjenek a karrmező sziklái közül, vagy egy nagy sziklatömb repedéséből. Közben, még a fagyos február ellenére is érdekes dolgokba botlottunk.  Rengeteg zebracsiga háza bújt meg a meszes sziklák között, kövi rózsák húzódtak meg egy-egy tömb oldalában. A beharangozott hidegfrontból a hó ekkor még nem érkezett meg, a hideg annál inkább, mínusz 7-10 fok körüli lehetett a hőmérséklet. A két magashegységi vendégmadarat csak nem leltük, helyettük egy szikla takarásában levedlett kígyóbőrre (talán épp a haragos siklóéra?) bukkantunk.

Nem sokkal arrébb, egy másik zugban ennél is jobban meglepődtünk, amikor friss, zöldellő növényeket láttunk. Egy délies kitettségű, ezért napsütötte, de széltől védett sziklaüreg volt, ahol valószínűleg az elmúlt hetek enyhülése után szokatlanul korán növekedésnek indult néhány növény.

Az Odvas-hegy 314 méteres csúcsáról szétnéztünk, majd keleti irányban ereszkedtünk le az ösvényen, némiképp csalódottan, mert nem találtuk a remélt madarakat. Sok-sok fekete fenyőt láttunk, eléggé rontotta a táj képét, de távcsővel megbizonyosodtunk róla, hogy egy lelkes helyi gondoskodik a kezelésről. Vagy csak nagyon fázott...Mivel még volt időnk naplementéig, felmásztunk a szomszédos Kő-hegyre is. Az Odvas-hegy fehér dolomitja mellett az alacsonyabb Kő-hegyet vörös színű, valami más kőzet is alkotja (Dóri, kéretik kiegészíteni!!!) Az Odvas-hegy, Kő-hegy, legjobb tudásom szerint sasbérc, azaz több környező törésvonal mentén létrejött, környezetétől magasabb kiemelkedés...kissé pongyola megfogalmazásban. Ezek a törésvonalak lehetővé tették a mélyben található meleg vizek feláramlását. Ezek később töményedésük után ilyen vöröses színű kiválásokat hagytak hátra. Ez logikus, ha belegondolunk, hogy Budapesten, a Gellért-hegy tövében is mennyi meleg vizes forrás van és hogy milyen barlangrendszerek húzódnak meg alatta. Ilyen vizek által formált barlangok itt, az Odvas-hegyen és Kő-hegyen is találhatóak. Az Odvas-hegy épp innen kapta a nevét. Ezek mind a Budai-hegység részét képezik. A hegy nevezetességei a remetebarlang, a kápolna és a kereszt, melyekről bővebb leírást itt találtok. Egy elkerített telken keresztül tudtunk csak bemászni a területre, mert lassan teljesen körbeépül.
Nyugat felől haladtunk, igazából az Odvas-hegyihez hasonló terepen, madár nélkül. Elértünk a kereszthez, ahol az információs táblát kezdtük olvasni. Ez Dórit jobban lekötötte, én inkább a közeli sziklatömbök megmászására vállalkoztam. De alig kezdtem hozzá, a két madarat riasztottam fel, melyek az egyik sziklatömb tetejére menekültek, félig szárnnyal, félig szaporán lábbal kapaszkodva. A havasi szürkebegyek voltak. :) :) Az egyik madár a mellettem lévő sziklatömb tetejére ült ki, kb. 10 méterre tőlem, a másik a kereszthez, valamivel távolabb. Eddig bizalmasnak ismertem ezt a fajt, s ebben most sem csalódtam. Jó 10 percig engedte figyelni és fotózni magát. A bizonyító fotók elkészítése után már olyan extrák is belefértek, hogy megpróbáljam a két madarat, sőt Dórit is egy fotóra ügyeskedni. Mivel a gépem teljesítménye madárfotózásra (finoman szólva) nem ideális, meg amúgy is sötétedett, a fotók nem túl színvonalasak, de azért megmutatom őket:

Itt kell megjegyeznem, hogy nekem ez  a bizalmasság igen meglepő volt. Csekély madaras múltammal nem is gondoltam, hogy lehetséges ilyen közel kerülni egy nem túl gyakori madárhoz...persze a kettő miért zárná ki egymást? Na de akkor is...Attila első jelzésére azt sem tudtam, hogyan lopózzak ki észrevétlenül a tábla mögül, nehogy elriasszam a várva várt szárnyast...de aztán végül óvatosan kikecmeregtem és boldogan vettem szemügyre én is :)

Egy alkalommal aztán túl közel merészkedtem és megriasztottam a madarakat, de nem mentek messzire, csak a barlang elé. Ott folytattuk a fotózkodást, én is próbáltam egy képkockára férkőzni a szürkebegyekkel. A madarak láthatóan nem voltak szívbajosak, 5-6 méterre közel engedtek magukhoz. (Jó pár éve egy magas-tátrai túrán láttam, hogy egy hegy csúcson a pihenő túrázók közt szedegették a havasi szürkebegyek az uzsonna morzsáit.)

A naplemente azonban véget vetett szórakozásunknak. Meglett tehát az egyik célfaj, a hajnalmadarat pedig főleg a következő napon, a Bél-kőn reméltük.
:)