Néhány hete egy könnyebb túrát tettünk a tarkálló lombú Börzsönyben. A gyalogos út Kemencén kezdődött, a Börzsönyi Kéken. Igen takaros és szép fekvésű falu Kemence, a rajta keresztülfolyó Kemence-pataktól pedig még vadregényesebb lesz. A faluból kisvasút sínpárja vezet a hegységbe a Csarna-patak (a Kemence-patak baloldali oldalága) völgyében, ezt követjük mi is utunk során.
 |
| Híd Kemencén |
A faluból kifelé, a völgyben, strand, ifjúsági tábor és vendégházak köszöntenek, csábítván a fiatalságot a természet közelségébe, nagyon helyesen. Minket nem kellett jobban csábítani, mert alig vártuk, hogy elhagyjuk a település nyomait, és háborítatlanabb vidékre érjünk. Ezen a szakaszon elég sok madarat láttunk, pl. rögtön a strand melletti erdőben találtunk egy fehérhátú fakopáncsot, amely Magyarországon főleg a középhegységek háborítatlanabb bükköseinek madara. A Börzsönyben nem ritkaság, de másutt az országban már jóval nagyobb szerencsével látható csak. Kicsit arrébb néhány örökzöld fán pedig királykák és cinegék csoportosultak. Egy egerészölyvet is sikerült leugrasztani egy út menti fáról.
 |
| Fehérhátú fakopáncs |
Az út szélén találtunk egy hatalmas, öreg, korhadófélben lévő fát. Levél már csak 1-2 volt rajta, a kérge széttöredezett, így eltartott egy ideig, mire rájöttünk, hogy egy fekete nyárral van dolgunk, annak is egy híres, nyilvántartott példányával, melynek 2009-ben 677 cm volt a törzskerülete.
 |
| Az öreg fekete nyár |
A patak mentén felfelé a Feketevölgy vasútállomásig aszfaltutat tapostunk, már vártuk, hogy ez megváltozzon. Sajnos a vonat csak október végéig jár, pár nappal az érkezésünk előtt zárult az idénye, így nem láttuk működésében. A vasútállomás mellett van egy panzió, amelynek mintha nem működne tökéletesen a szennyvíztisztítója...
A Csarna-patak mellett haladó síneket a víz alámosta, tönkretette, de ettől nagyon izgalmas hangulatú a völgy.
A patakban sok halat láttunk, néhány sebes pisztrángot tudtunk is azonosítani, de valószínűleg láttunk Petényi-márnát és fürge csellét is.
A Fekete-völgy felső részén két házikót találtunk, amelyek igen jól passzoltak az őszi erdő színeibe. Az egyik házikón (a Hamuházon) plakát figyelmeztet arra, hogy hiúz és farkas élőhelyére léptünk.
 |
| Hamuház |
Itt a kék jelzés elhagyja a patakot és a völgy oldalában emelkedik viszonylag meredeken ("Német út" a térkép szerint). Izzasztó szakasz, bár egyébként sem mentünk gyilkos tempóban. Az emelkedő után egy dombra felérve egy szalamandrát találtunk az út szélén. Talán az őszi napsugaraktól várhatott némi melegedést, mert alig vett rólunk tudomást, hagyta magát fotózni, mi pedig nem voltunk restek.
A K és P+ találkozása következett, itt táblák mutatták meg nekünk, merre hány méter, illetve mennyi idő megtétele szükséges a célpontokhoz. A nagybörzsönyi buszmenetrend figyelembevételével úgy döntöttünk, sietünk, hogy elérjük a korábbit. Innentől jobbára lefelé vezetett az út, így a gravitáció is dobott a lendületünkön. A közeli Bányapuszta után pedig már az útviszonyok is a gyors haladást segítették, ugyanis a K jelzés valójában egy erdészeti műúton vezet a Bánya-patak bal partján, a térképen megadottól (jobb part, földút vagy ösvény) eltérően. Ottjártunk idején nagyban folyt a fakitermelés, igazából Bányapuszta után nem láttunk már "egészséges", "természetes" erdőt, ehelyett sokszor az erdészet nyomait véltük felfedezni. Nem is akartunk sokat időzni ilyen erdőkben, könnyű volt tempósan haladni, még fotó sem készült innentől.
Folyamatosan ellenőriztük a hátralévő időt, de valahogy a Katalin-forrásnál mégis arra eszméltünk, késésben vagyunk - még magasabb sebességre kapcsoltunk. A forrás után a kék megint kicsit zavarosan van felfestve. A térkép szerint a jobb partján, műúton indul, majd átkanyarodik a bal partra, földútra. A kanyar felfestését még megtaláltuk, de utána a műúton is jelöltek valamit, így egy darabig maradtunk az utóbbin. De aztán meguntuk és mégis átmentünk a túlpartra. Az ösvényt megtaláltuk, de nagyon sziklás-görgeteges volt, lassú és veszélyes volt rajta a haladás. Újabb táblák következtek, melyek azt mondták, fogytán az idő, bár szerencsére az út is. Az utolsó néhány másfél km-t már tulajdonképpen futva tettük meg. Igyekezetünket siker koronázta, mert Nagybörzsönyben elértük a Szobra menő buszt.
