túra a Burok-völgyben - avagy senkit nem hagyunk hátra!

Szombaton egyik preferált csapatunkkal indultunk túrára, most épp a Bakonyban fekvő Burok-völgybe. Ez egy csudaszép völgy, még szebb is, mint gondoltam - ugyanis azt hittem, én már jártam itt. Néhány éve Zoltánnal és Attila barátommal [nem Gamandorral :-)] indultunk el a Burok-völgybe, de hamar csúnyán eltévedtünk, s még az ég is ránk szakadt.... De ez egy másik történet, a lényeg, hogy akkor nem is jutottunk be magába a völgybe.

Így most különösen vártam, hogy lássam! Sajnos a Bp-i különítmény vonatának késése miatt már reggel B tervre kellett váltani, azaz Fehérvárról nem Bakonykútiba buszoztunk, hanem Várpalotára, majd onnan Tésre. Itt kezdődött maga a túra, méghozzá a tési szélmalmok megtekinTÉSével :-)) Kettő darab ilyen leledzik Tésen, melyre büszkék a tésiek. Ma állítólag múzeumként funkcionálnak, de mikor mi ott jártunk szombaton, zárva volt az ajtó, így csak kívülről csodáltuk meg őket. 

tési szélmalom

Tésről igyekeztük magunkat a Burok-völgy felé pozicionálni, bár még odább voltunk tőle.

Hamarosan elágazóhoz közelítettünk, úgyhogy döntenünk kellett, hogy barlangot nézzünk, vagy várat. Mivel a barlang most nem tűnt csábítónak (állítólag csak egy lezárt lyuk), ezért a Csikling-vár felé vettük az irányt. A közelben találkoztunk két pontőr nénivel, és megtudtuk, hogy pont ma van a Tési-fennsík 50 teljesítménytúra, s mindösszesen 90x db induló van! Hű.... Nincs olyan tömeg, mint a G50-en, az biztos.

A várhoz már medvehagymával borított tájon vitt az út. Már virágzott a hagyma, de ez engem speciel nem riasztott el attól, hogy még egy levesre valónyit nyaláboljak belőle :-) Ezt később, a Burok-völgyben tettem meg egyébként, most még csak csodáltam.

A várnak nem sok maradványa volt már csak meg, s a tájékoztató tábla szerint eléggé titokzatos egy vár: nem tudni pontosan a korát, vagy hogy kié volt. Hmm...

ösvényen a macihagymában

Hamarosan beértünk végre a Burok-völgy egyik oldalágába, a Bükkös-árokba. S nem sokkal odább már örömtelien viháncolt a lelkecském: gyönyörű volt!!! Igazi vadregényes, háborítatlan, aljnövényzet szinte kizárólag medvehagyma, abban visz egy keskeny csapás, mindenfelé ösvényen vagy árkokon keresztbe dőlt fák, sokon taplók, körülnőtte őket a medvehagyma.... Istenem, hát gyönyörű volt!!! Gyerkőcöknek - így nekem is - kiváló terep :-D Néhol hogy az ösvényen maradjunk, fák alatt kellett átbújni, vagy kidőlt fákon átmászni. Volt, hogy úgy tűnt: eltűnt az ösvény, de aztán meglett, és nagyon kalandos volt! Néhány kép:

Eléggé szétszakadt a csapat, én medvehagymát szedtem, voltak, akik gombásztak, s többen haladtak előre. És voltak, akik lemaradtak, itt az ideje, hogy róluk is szót ejtsek.

4 idegen ember is eljött a túrára, őket senki nem ismerte közülünk. 3 nő, egy bácsi. Öreg volt a bácsi és lerobbant, a nénik sem fiatalok - s egyikük farmerszoknyában jelent meg... No komment. Szóval ők lassabban tudtak haladni. S itt már elmaradoztak. Azon a ponton, ahol a Bükkös-árok a Burok-völgybe csatlakozott, megvártuk őket. És a nénik meg is jöttek, de a bácsi csak nem érkezett meg. Zsolti és Peti visszanyargaltak, és most már őket is vártuk. Közben élveztük a holdviola mennyei illatát, melyet elsőre az orgona illatával tévesztettem össze. 

Kezdett veszélybe kerülni a visszajutásunk Fehérvárra, azaz hogy Bakonykútiban elérjük-e majd az utcsó buszt. Ez a település egy zsákfalu, úgyhogy muszáj volt elérnünk a buszt. Így a túravezető kiadta az utasítást, hogy induljunk el, és Petiék majd jönnek, s ha meg ők nem érik el a buszt, majd én visszajövök értük (mert a kocsim ott volt Fehérváron). Úgyhogy elindultunk, s most már tényleg a Burok-völgyben jártunk. 

Bevallom, nekem inkább a Bükkös-árok csodálatossága maradt meg jobban, mint a Burok-völgy milyensége. Bár a térkép a völgy itt következő szakaszát nehezen járhatónak minősíti, szerintem ha már valamit kell így minősíteni, az inkább a Bükkös-árok. És ez számomra teljesen pozitív!

Mentünk, beszélgettünk, nevettünk, poénkodtuk, s láttunk szépségeket és persze az elmaradhatatlan medvehagymát. Állítólag hamarosan a macihagyma helyét csalán veszi majd át, akkor biztosan nem fog ilyen kellemesen esni ott a séta.

Hamarosan Peti és Zsolti beértek minket, de a bácsi nélkül. Elmondták, hogy visszamentek teljesen a völgy elejéig, de nem találkoztak a bácsival, s ahol háromfelé ágazott az út, ott már ők ketten nem mentek tovább. Mivel térerő nem volt a völgyben, telefonálással nem tudtunk próbálkozni. Úgyhogy továbbmentünk, és úgy voltunk vele, hogy majd ha kiérünk és lesz térerő, hívjuk a bácsit, hogy hol van. 

Nagyon szép volt, gyönyörű volt ez a völgy, mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy élje át egyszer! Amúgy természetvédelmi terület, s ha érdekel titeket egy kicsit bővebb infó, kattintsatok a beszámoló elején a belinkesített völgynévre. 

Egy igen meredek kaptatón jutottunk ki végül a völgyből. Itt az egyik néni rögtön próbálta hívni a bácsit többször is, de nem járt eredménnyel. Néha kicsörgött sokáig, de néha ki sem csörgött. Közben megcsodáltunk egy kosbort, aztán ballagtunk Bakonykúti felé. Többünket már rágott az aggodalom, főként a túravezetőt, hogy mi lehet a bácsival...

Bakonykútihoz közeledve tökéletes rálátásunk nyílt a szemközti magaslatra, melyen a Baglyas-hegy is megtalálható. Onnan szuperszép lehet a körpanoráma, még nem jártam ott.

Időben beértünk a faluba, s még kis pihenő/étkezőidő is volt a busz érkezése előtt. Itt már élénken tárgyaltuk a különféle eshetőségeket a bácsit illetően, illetve hogy vajon mi lesz a teendő ezután. A túravezetőt nem nagyon mertünk faggatni, rágta ő magát belül eléggé így is.

A buszon még elpoénkodtuk, de mikor Fehérváron leszálltunk, és ideje lett volna szétszéledni, már nem volt jó kedvünk. Mivel továbbra sem sikerült elérni a bácsit telefonon, a túravezető döntött: irány a rendőrség, s bejelentést teszünk. Így mindenkit elzavart a vonatra, majd Petivel és velem kocsiba vágódva áttéptünk Veszprémbe. Már a rendőrség udvarán álltunk, mikor még egy próbálkozást tettünk a telefonnal: és lám, felvette a bácsi! Beszéltünk vele, s kiderült: még mindig bolyong, nem tudja, hol lehet, de talán Bakonykúti felé tart. Kocsiba újra, s irány Bakonykúti! Itt közdöbbenetre a bácsi nem volt sehol. Újabb telefonos tárgyalások, s megállapítottuk: korai volt az örömünk, hisz továbbra sem tudja sem a bácsi, sem mi, hogy hol lehet. Térkép a motorháztetőre, tanulmányozás az erős szürkületben. Döntés: irány a fennsík! Katonai területen jártunk (Zoltán, szerintem simán ott, ahol anno mi is kilyukadtunk, s felvettek minket az autósék!), kikerültem egy sorompót, s mentem a betonúton, amíg az el nem fogyott. Akkor már teljesen sötét volt, így fejlámpánál tanulmányoztuk a térképet, valamint telefonáltunk a bácsival. Most jöttek az olyan kérdések, mint "milyen irányba van hozzád képest a Hold?", "látod-e a dombtetőn a piros fényt, ha igen, milyen irányba esik tőled?", "milyen úton haladsz?" stb. Petiék belőtték, melyik úton lehet a bácsi, így folytattuk az átkelést a fennsík immár kavicsos-földes útján, s ahol ráértünk az aszfaltozott útra, mely Várpalota és Tés között megy - ott botladozott a bácsi is. Azonnal bevágtuk a kocsiba, és téptünk vissza Fehérvárra. Heppiend :-) A bácsi és s a túravezető felszállt a bp-i vonatra, s mi is Petivel T.bánya felé indultunk. 11-re sikerült is hazaérni, hulla voltam...

Nos, a mai beszámolót egy érdekes sztorival színesítettem :-) Így a konklúzió is kétféle:

• a Burok-völgy gyönyörű, mindenképp érdemes oda eljutni, az már csak extra, ha ez medvehagyma-szezonban sikerül!
• nem hagyunk hátra embert :-) No meg valahogy meg is kéne szűrni, hogy ki milyen túrára jöhet - elsősorban egyénileg kéne ezt eldönteni, hogy ki mit bír. De a túrán is jobban oda kellene figyelni a gyengébbekre. S a túravezető mondhat nemet! Talán...