Kirándulás Bárnába (Bányászati emlékhelyek nyomában)

Ezen a gyönyörű márciusi napon, mikor még a természet is az 1848/49-es szabadságharc emlékezésére készül úgy határoztam, hogy teszek egy kirándulást és kimegyek abba a faluba, ahol jelenleg óraadó tanárként dolgozok: Bárnába. Reggel kinézve az ablakon nagyon tetszett az időjárás állása és egy kiadós reggeli után kevés dologgal felpakolva, térképet eltéve belefogtam a kirándulásba. Először a városon kellett átmennem némiképp, hogy a kék/piros jelzésre rátaláljak, amiről aztán már nem is kellett letérnem, ami a kék jelzést illeti. Az utolsó házak elhagyása után hétvégi kertes övezetek következtek, melyekből nem egyszer hangos kutyaugatás fogadott. Bizony egy két helyen jól megtermett kuvaszok is üdvözöltek és ennek örültem is, mert az egyik kedvenc fajtám.

Ez a pont a Pécskő nyereg közelében volt már. Itt kell elmondanom, hogy a Pécskő a város központi magaslatának számít ugyanis az eredeti városkiterjedés ekörül a hegy körül volt megtalálható. Ennek a szénkitermelés ad magyarázatot. Az aszfalt út a városból a Pécskőtől északra halad és egy nagyon rövid keleti irány után délkeleti irányt vesz fel. Ezek alapján már értelmezhető a központi magaslat kifejezés is. Bárna a lakhelyemtől erősen keleti irányban fekszik így adta magát a kijelölt útvonal.

Az időjárás ekkor még janusi arcát mutatta: a napsütés miatt a talaj elkezdett engedni, de a levegő még nem kapott elegendő energiamennyiséget, hogy melegnek érezhetné az ember. A kertek között remek kilátás nyílt a városra és érthetővé válik az embernek, hogy miért állandó jelzőnk a völgyváros.

A nyergen való átkelés után egy igen sűrű bozótos rész következett, ahol a sár miatt is nehezebben lehetett haladni. A lefelé menet során nem kellett még félnem a csúszás miatt, mert a sár mélysége talán így volt a legmegfelelőbb. Némi szomorúságra adott okot, hogy ezek az állapotok nem voltak mindig ilyenek: bizony még a hősidőben, mikor volt ipari termelés szépen gondozott utak voltak és élmény volt a tájon kirándulni.

A folyamatos völgybe való ereszkedés során a bozót ritkult és ezért a csodálatos eróziós árkok és csuszamlások is látszani kezdtek. Amennyiben lesz rá lehetőségem egyszer csak ezekért is visszatérek.

Egyre közeledve a völgytalphoz feltűnt, hogy a bokorszint növényei között rengeteg a vadak által kitaposott folyosó és ösvény. A vadak nyomait a maguk után hagyott salakanyag is bizonyította. Legendásan jó vadászterület ez is a megyében és közel esik a lakott területekhez, ami népszerűvé teszi.

Az Inászó-völgy (mert ez a neve) több szempontból is jelentős helyszín. A nagyközönség számára talán kevésbé fontos, de mindenképpen szemmel láthatóbb, hogy van a völgyvégen egy üdülőház, illetve maradtak egyéb lakóépületek is, amelyek egy része sajnos eléggé rossz állapotban van.

Nagyobb jelentőséggel bír, hogy ipartörténeti emlékhely. (Számomra talán inkább ipartörténeti kegyhely) A városban az ipar ugyanis itt kezdődött el. 1848-ban itt nyitották meg a környék szénbányáját melyet sok másik követett. A bányászat és az általánosan vett ipar erejének csökkenésével egyre kevesebb idő, de leginkább pénz jutott a hagyományok ápolására és a környezet megóvására így az egykor virágzó kis völgy mára csak a „hely szellemével” büszkélkedhet. Azért szerencsére akadnak még emlékező emberek, akik igyekeznek méltó emléket állítani a bányászoknak.

Ebben a völgyben futott kisvasút, amely az emberek kollektív emlékezetében mindig is egy romantikus elem marad így valószínűleg erre örökké emlékezni fognak. A fantáziával rendelkező szemlélő a völgybe oda tudja képzelni a kis zakatoló mozdonyt.

Az Inászó-völgy

A kék jelzés étvezetett a már említett délkelet felé forduló aszfaltúton és újra az erdőben találva magam a szigorúan vett Medves bazaltvidéken vezetett utam tovább. Egy viszonylag sűrűn zárt erőben haladtam felfelé, ahol az erdő ritkán szakadt meg. Olyan igazi kis szalonnázó hely volt ez a még mindig sűrű avar miatt sötétbarna színt felvevő erdőben. A csúcsra kiérve lassú süllyedés következett és célt már közel lehetett érezni, mert motoros láncfűrész hangja ütötte meg füleimet. Az erdő elkezdett ritkulni, de ekkor meg meglepetésemre, bár azért számítottam rá fenyveserdő foltok kísérték utamat. Egy rétre kiérve csodálatos panoráma tárult elém: a hegyek, dombok által körülölelt falu.

Bárna maga zsákfalu, de nem teljesen elszigetelt, mert a fontos utaktól azért nem nincs olyan messze. Az utolsó természetes szakasz egy nagy meredekségű írtásos réten vitt le. A turistajelzés egy homokkő alkotta domboldal mellett vezetett el, amibe az emberek pincéket vájtak és kis utcák alkották a környékét. A túraútvonal a templom mellett ért véget, ami a képzeletemben mindig a romantikus falukép szerves része. Egy szerűen imádom hallgatni a harang szavát. Megnyugtat.

A legelső eredeti elképzelés szerint visszafelé is gyalog mentem volna, de a lustaság ezúttal győzött. A hőmérséklet valószínűleg nem sokkal volt a maximuma alatt így nagyon kellemesen csiklandozott a napfény. Ez olyan fél 12 tájban lehetett.

Az iskolalátogatás után a következő busszal hazautaztam és jól megebédeltem.